Bercsényi Mátyás (szerk.: Szepesházi Péter)
Elemzés az Európai Unió Bíróságnak C-932/19-es számú EDE- ítéletéről
Jelen dolgozat szerzője és szerkesztője – a Váradi Nóra, Bukovszky László, a Hiteles Magyarok Fóruma (HMF), az Adóskamara, az Egyéni Bírói Függetlenség és Felelősség Fórum (EBFF) tagjainak nélkülözhetetlen szellemi és logisztikai támogatásával – arra a szilárd meggyőződésre jutott a tanulmányunkban írtak alapján, hogy a C-932/19-es EDE-ítélet az adósbarát jogi álláspontot igazolta.
A “rendelkező rész” sajnálatosan félreérthető megfogalmazása azonban rövid távon továbbra is rendkívüli nehézségeket okozhat a bírósági eljárásokban, miközben a pereskedés megkönnyítése volt az egyik fő reménye a devizakárosultaknak.
Továbbá nem váltak valóra azok az adósi várakozások sem, melyek a Fogyasztóvédelmi Irányelv szerinti a tisztességtelen szerződési feltételek (itt: árfolyamrés) alkalmazásától a pénzintézetet “visszatartó erő” pontosítását vártak. Olyan pontosítását, mely akár a kamatmentes forinthitel alapú elszámolásban öltött volna testet. E kérdésre ki sem tért a Luxemburgi Curia, igy persze nem is cáfolta az adósbarát elszámolási metódusok létjogosultságát sem.
De miért is kedvező a deviza alapú hitelek áldozatainak az EU Bíróságának döntése az előzetes döntéshozatali eljárásban?
Legelőször is szükséges rögzíteni a 93/13/EGK irányelv alapvető célját:
Az Irányelv abból a célból jött létre, hogy az eladó, szolgáltató, a fogyasztói szerződésekben ne alkalmazhasson tisztességtelen kikötéseket a fogyasztóval szemben. Mindezért az Irányelv rögzíti azt, hogy az ilyen tisztességtelen kikötések nem jelenhetnek kötelezettséget a fogyasztókra nézve, valamint azt is, hogy a tagállamok kötelesek gondoskodni a megfelelő és hatékony eszközökről, amelyekkel ennek betartását megvalósítják.
Az Unió Bíróságának (továbbiakban: EUB) ítélkezése ezen túlmenően több alkalommal rögzítette azt is, hogy nem elegendő az, ha a fogyasztót a tisztességtelen feltételek nem kötik, hanem e kikötések elhagyásának visszatartó ereje is kell legyen, hiszen e nélkül a szolgáltatót semmi nem gátolja meg abban, hogy a jövőben ilyen kikötéseket a fogyasztói szerződésekben ne alkalmazzon.
Ugyanezen alapelvek mentén jutott el az EUB gyakorlata annak kifejtésére is, hogy bár a tisztességtelenség ténye a felektől független ténybeli és jogi állapot, azonban az ilyen tisztességtelen kikötéseknek a szerződésből való „kiesése” csakis olyan jogkövetkezménnyel járhat, amely a fogyasztóra nézve semmiképpen nem lehet hátrányos, a hitelező szempontjából pedig visszatartó erővel bír.
Csakis ennek tükrében lehetséges a C-932/19. számú ítélet és a DH1 tv. 3.§(2) bekezdésének vizsgálata.
A tényállásról:
[1] Mint az ismeretes az ún. „deviza alapú” szerződésekben, a szerződés szövege a bank teljesítését, illetőleg annak indexálási mechanizmusát a vételi-, a fogyasztóét pedig az eladási árfolyamhoz (árfolyamrés) köti.
[2] Ez a kikötés a Kúria 2/2014 PJE számú jogegységi határozata szerint tisztességtelen, mivel a kikötés nem világos és érthető, továbbá nem tudni, hogy milyen szolgáltatás áll az ilyen „költség” mögött.
[3] Valójában, az 1. pontból következően messzemenően nem csupán egy puszta „költségről” beszélünk, hiszen egyértelműen ez a kikötés határozza meg azt, hogy a felek milyen árfolyamon kötelesek teljesíteni. Ezzel pedig a kikötés a szerződés elsődleges tárgyának fogalmi körébe sorolandó, ugyanis ennek hiányában a szerződés nem teljesíthető, ennél fogva teljesen érvénytelen. [Ptk. 239.§(2) bekezdése]
[4] Továbbmenve, mint azt EUB több ítélete is kimondta, mindezeknél fogva a kikötés alapján a fogyasztó korlátlan árfolyamkockázatának viselését is e kikötés állapítja meg.
„73: „Ami a III/2. kikötéshez hasonló szerződési feltételt illeti, amely lehetővé teszi a szolgáltató számára, hogy a fogyasztó által fizetendő havi törlesztőrészletek mértékét a külföldi pénznem e szolgáltató által alkalmazott eladási árfolyamán számítsa ki, amelynek következtében a pénzügyi szolgáltatás költségei a fogyasztó terhére – nyilvánvalóan felső határ nélkül – emelkednek…” [C-26/13. Kásler ügy 73. pont]
„35 E tekintetben az előzetes döntéshozatalra utaló határozatból kitűnik, hogy a hitelfelvevők által megtámadott kikötések az alapügyben szóban forgó hitelnek az adott devizához történő indexálási mechanizmusára vonatkoznak, mivel ez az indexálás oly módon történik, hogy a hitelfelvevőknek viselniük kell az e deviza folyósítás időpontjában alkalmazandó vételi árfolyama és a törlesztőrészletek tekintetében alkalmazott eladási árfolyama közötti árfolyamrésen alapuló költségeket. Mivel a kérdést előterjesztő bíróság megállapította e feltételek tisztességtelen jellegét, felmerül a kérdés, hogy az alapügy tárgyát képező hitelszerződés az említett feltételek nélkül is fennmaradhat‑e, amennyiben e szerződés teljesítése – a választott indexálási mechanizmus mellőzésével – más típusú szerződés teljesítéséhez vezetne, mint amelyet a felek kötöttek.” [C-260/18. 35. pont.]
[5] Ezek alapján az árfolyamrést előíró kikötés tisztességtelenségének (ezáltal kiesésének) az az alapvető joghatása, hogy a szerződés – lévén az nem teljesíthető – teljesen érvénytelen.
Az e körben történő vizsgálat szempontjaira (mikor, mihez képest kell vizsgálni?) a C-19/20 számú (BPH SA. ügy) is utal:
„(1) A 7. cikk sérelme nélkül, egy szerződési feltétel tisztességtelen jellegét azon áruk vagy szolgáltatások természetének a figyelembevételével kell megítélni, amelyekre vonatkozóan a szerződést kötötték, és hivatkozással a szerződés megkötésének időpontjában az akkor fennálló összes körülményre, amely a szerződés megkötését kísérte, valamint a szerződés minden egyéb feltételére vagy egy olyan másik szerződés feltételeire, amelytől e szerződés függ.”
Ezt tovább támasztja alá a C-51/17. számú (Illyés ügy) 83. pontja:
”83 Ezért a negyedik kérdésre azt a választ kell adni, hogy a 93/13 irányelv 4. cikkét akként kell értelmezni, hogy az megköveteli, hogy a szerződési feltételek világosságát és érthetőségét a szerződés megkötésekor fennálló, a szerződés megkötésével kapcsolatos összes körülményre, valamint a szerződés összes többi feltételére hivatkozva értékeljék, azon körülmény ellenére is, hogy e feltételek némelyikét a nemzeti jogalkotó utólag tisztességtelennek nyilvánította vagy ilyennek vélelmezte, és ennek alapján azok semmisségét állapította meg.”
És a C-118/17. számú (Dunai) ítélet 47. pontja is megerősíti:
„Ugyanakkor e 6. cikk (1) bekezdését illetően a Bíróság azt is kimondta, hogy azt úgy kell értelmezni, hogy egy tisztességtelennek minősített szerződési feltételt főszabály szerint úgy kell tekinteni, mint amely nem is létezett, úgyhogy a fogyasztóra nézve nem fejthet ki joghatást; ezen értelmezésnek azon jogi és ténybeli állapot helyreállítását kell eredményeznie, amelyben a fogyasztó az említett kikötés hiányában lenne (lásd ebben az értelemben: 2016. december 21‑i Gutiérrez Naranjo és társai ítélet, C‑154/15, C‑307/15 és C‑308/15, EU:C:2016:980, 61. pont).”
Ez tehát az a ténybeli és jogi helyzet, amelyben a fogyasztó a tisztességtelen kikötés hiányában lenne. (!!)
Konkrétabban arról van szó, hogy a teljes érvénytelenség miatt az a helyzet áll elő, amelyet a lengyel C-260/18. számú Dziubak ügyben rögzít az ügy indítványának 39-42. pontjai:
„39. A nemzeti bíróság az előzetes döntéshozatalra előterjesztett negyedik kérdés révén lényegében azt kéri, hogy a Bíróság abban a részében értelmezze a 6. cikk (1) bekezdését, amelyben az előírja, hogy „a szerződés változatlan feltételekkel továbbra is köti a feleket”. Közelebbről, a kérdést előterjesztő bíróság arra vár választ, hogy fennmaradhat‑e a szerződés azt követően, hogy megszűnik valamely tisztességtelen feltétel, amely elválaszthatatlan a szerződés szerinti főkötelezettséget meghatározó egyéb feltételektől.
40. Ilyen esetben ugyanis a tisztességtelen feltételek megszűnéséből következő szerződés eltér a felek által elfogadott szerződéstől, és nem felel meg a felek eredeti szándékának.
41. Amennyiben az „árfolyamkülönbözeti” feltétel tisztességtelen, ezért nem alkalmazható, a szerződés típusa megváltozik oly módon, hogy a CHF‑hoz kötött és a CHF árfolyamán alapuló szerződésből PLN‑hoz kötött, azonban továbbra is az alacsonyabb CHF árfolyamon alapuló szerződéssé alakul át.
42. A nemzeti bíróság feladatát képezi annak vizsgálata, hogy a nemzeti jog alapján a szerződés azonos feltételek mellett jogilag továbbra is kötelezettséget jelenthet‑e a felek részére(23).
Természetesen a 41. pontban a PLN helyett, jelen esetben a HUF-ot kell érteni. Azaz röviden: marad egy forint kölcsönösszeg, a szerződésben meghatározott kamattal.
A fentiek úgy is felfoghatóak, hogy az EUB felülírja a Kúriának azt meghatározását, hogy az árfolyamrésre csupán „csak” mintegy költségként kell tekinteni, hiszen mivel az indexálási mechanizmus ez a kikötés írja elő, így ez magában foglalja az árfolyamkockázatnak való kitettséget is , a fogyasztó terhére.
Mindezek alapján mindenképpen egy olyan tisztességtelen kikötésről beszélünk, amely ha a szerződésben „kiesik” az a teljes szerződés érvénytelenségét okozza.
(Ezt egyébként maga a Kúra is lényegében elismeri a 2/2014 PJE határozat 3. pontjának indokolásában:
„Az Irányelv 6. cikk (1) bekezdésének az Európai Unió Bírósága által a C-26/13. számú ítéletben kifejtett értelmezése szerint, amennyiben a szerződés a tisztességtelen szerződési feltétel elhagyása esetén nem teljesíthető, a tisztességtelen feltételt a nemzeti jog diszpozitív rendelkezése helyettesíti. A magyar jog vonatkozó diszpozitív rendelkezését a Ptk. 231. § (2) bekezdése tartalmazza, amely szerint a más pénznemben meghatározott tartozást a fizetés helyén és idején érvényben levő árfolyam alapulvételével kell átszámítani.”
Itt már előrebocsátjuk, hogy ez a mondatrész – „a tisztességtelen feltételt a nemzeti jog diszpozitív rendelkezése helyettesíti „ – csak is a fogyasztó érdekében történhet, tehát itt a Kúria egy különös kivételből csinál főszabályt, amely tilos, és amelyre még alábbi kitérünk.
Ennek vizsgálhatósága pedig akkor sem kizárt, ha a szerződés elsődleges tárgyáról beszélünk, hiszen a kikötés nem világos és érthető:
„61 Ha a kérdést előterjesztő bíróság megállapítja, hogy az első kérdésre adott válaszra tekintettel a III/2. kikötés a „szerződés elsődleges tárgya” alá tartozik a 93/13 irányelv 4. cikkének (2) bekezdése értelmében, e feltétel csak akkor mentesül tisztességtelen jellegének értékelése alól, ha világos és érthető.” [C-26/13. 61. pont]
A kikötés tisztességtelenségének vizsgálatakor pedig nem releváns sem a szolgáltató, sem pedig a fogyasztó „érdeke, álláspontja”. A tisztességtelenség ipso iure következik be.
[6] Ugyanakkor a tisztességtelenség jogkövetkezményének tekintetében az EUB ítélkezési gyakorlata több alkalommal kihangsúlyozta, hogy alaphelyzetben az ilyen kikötést sem a jogalkotó, sem pedig a nemzeti bíróság nem módosíthatja:
„A Bíróság e tekintetben megállapította, hogy a 93/13 irányelv 6. cikkének (1) bekezdését úgy kell értelmezni, hogy azzal ellentétes az olyan nemzeti jogszabály, amely a nemzeti bíróság számára lehetővé teszi, hogy az eladó vagy szolgáltató és a fogyasztó közötti szerződésben foglalt feltétel tisztességtelen jellegének a megállapítása esetén az említett szerződést e feltétel tartalmának a módosítása útján kiegészítse (Banco Español de Crédito ítélet, EU:C:2012:349, 73. pont).”
„Márpedig e kontextusban meg kell állapítani, hogy ha a nemzeti bíróság jogosult lenne arra, hogy az ilyen szerződésekben foglalt tisztességtelen feltételek tartalmát módosítsa, e lehetőség sérthetné a 93/13 irányelv 7. cikke által elérni kívánt hosszú távú célt. E lehetőség ugyanis hozzájárulna annak a visszatartó erőnek a megszüntetéséhez, amely az eladók vagy szolgáltatók tekintetében jelentkezik az ilyen tisztességtelen feltételeknek a fogyasztókra való puszta és egyszerű alkalmazhatatlansága következtében, mivel az eladók vagy szolgáltatók továbbra is alkalmazni próbálnák az említett feltételeket annak tudatában, hogy még ha azok érvénytelenségét meg is állapítanák, a szerződést a nemzeti bíróság a szükséges mértékben továbbra is kiegészíthetné oly módon, hogy az említett eladók vagy szolgáltatók érdekei biztosítottak legyenek (Banco Español de Crédito ítélet, EU:C:2012:349, 69. pont).”
Tulajdonképpen itt leegyszerűsítve arról van szó, hogy amennyiben a fogyasztóval szemben alkalmazott tisztességtelen kikötéseket a bíróság mindig „megjavítaná”, úgy ez semmilyen visszatartó erővel nem bír a szolgáltatóval szemben, mivel ilyen kikötéseket továbbra is alkalmazna, tekintettel arra, hogy ez a magatartás semmilyen érdemi szankciót nem von maga után.
Ezt meg is erősíti a C-260/18. számú „Dziubak ügy” főtanácsnoki indítványának 32. pontja:
32. Az ilyen beavatkozás ugyanis sérthetné az irányelv által elérni kívánt hosszú távú célt, vagyis hogy – már a 27. pontban említett módon – visszatartsa a szolgáltatót attól, hogy tisztességtelen feltételeket illesszen be a szerződésbe.(17) A szolgáltatókat ugyanis az ilyen feltételek alkalmazására késztetheti az, hogy még ha e feltételek tisztességtelen jellege megállapítást is nyer, a szerződést a nemzeti bíróság szükség szerint módosíthatja.”
(Megjegyzés: álláspontunk szerint általánosságban mutatja be a C-932/19. számú ítélet megértéséhez szükséges elveket a C-260/18. számú ügy főtanácsnoki indítványának 22-77. pontjai.)
[7] Egy kivételt azonban mégis tesz az Unió Bírósága, még pedig kifejezetten a fogyasztó érdekében és ez legelőször a Kásler ügyben jelenik meg.
”82 A tisztességtelen feltételnek a nemzeti jog valamely diszpozitív rendelkezésével való helyettesítése ugyanis megfelel a 93/13 irányelv 6. cikke (1) bekezdésének, mivel az állandó ítélkezési gyakorlat szerint e rendelkezés arra irányul, hogy a szerződő felek jogai és kötelezettségei tekintetében a szerződés által megállapított formális egyensúlyt a szerződő felek egyenlőségét helyreállító, valódi egyensúllyal helyettesítse, nem pedig arra, hogy a tisztességtelen feltételeket tartalmazó valamennyi szerződést semmissé nyilvánítsák (lásd ebben az értelemben többek között: Pereničová és Perenič ítélet, C‑453/10, EU:C:2012:144, 31. pont, valamint Banco Español de Crédito ítélet, EU:C:2012:349, 40. pont és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).” [C-26/13.]
[8] De csakis abban az esetben ha:
„83 Ha viszont az alapügyben szereplőhöz hasonló helyzetben nem volna megengedett a tisztességtelen feltétel valamely diszpozitív rendelkezéssel való helyettesítése, és a bíróságnak egészében meg kellene semmisítenie a szerződést, a fogyasztót különösen káros következmények érhetnék, és ily módon a szerződés megsemmisítéséből eredő visszatartó erő veszélybe kerülne.
84 E megsemmisítésnek ugyanis főszabály szerint az a következménye, hogy a részletekben megfizetendő fennmaradó kölcsönösszeg azonnal esedékessé válik, ami azzal a kockázattal jár, hogy meghaladja a fogyasztó pénzügyi képességeit, és ezért jobban bünteti őt, mint a hitelezőt, amely ennek következtében lehetséges, hogy nem lesz annak elkerülésére ösztönözve, hogy ilyen kikötéseket illesszen az általa kínált szerződésekbe.”
A fentieket külön megerősíti a C-260/18. számú „Dziubak ügy” indítványának 33-35. pontjai:
„33. Az e szabály alóli egyetlen kivétel az ítélkezési gyakorlat útján került kidolgozásra a Kásler ügyben,(18) amelyben a Bíróság meghatározta, hogy mely feltételek fennállása indokolhatja a szerződésnek a nemzeti bíróság általi kiegészítését.”
A kiegészítés tehát NEM feltétel nélküli:
„34. Konkrétan, a Bíróság a tisztességtelen feltételnek diszpozitív jellegű nemzeti rendelkezéssel történő helyettesítését két feltétel teljesülése esetén tette lehetővé: először is, hogy a tisztességtelennek minősített feltétel alkalmazásának elhagyásaa nemzeti jog alapján a szerződés egészének érvénytelenítését vonja maga után, másodszor pedig, hogy az említett szerződés érvénytelenítése miatt a fogyasztót különösen káros következmények érhetik(19).
35. A 93/13 irányelv 6. cikkének (1) bekezdésével tehát nem ellentétes az, hogy a nemzeti bíróság a szerződések jogára vonatkozó elvek alkalmazásával a tisztességtelen feltételt úgy semmisíti meg, hogy azt a nemzeti jog valamely diszpozitív rendelkezésével helyettesíti olyan helyzetekben, amelyekben a tisztességtelen kikötés érvénytelenségének megállapítása arra kötelezi a bíróságot, hogy a szerződést teljes egészében semmisítse meg, és ezzel a fogyasztót különösen káros következményeknek teszi ki, és így őt ezáltal bünteti(20).
Továbbmenve a főtanácsnok konkrétan meg is fogalmazza, hogy mire gondol:
„36. A hitelszerződés érvénytelenítésének főszabály szerint az a következménye, hogy a részletekben megfizetendő fennmaradó összeg azonnal esedékessé válik, ami azzal a kockázattal jár, hogy meghaladja a fogyasztó pénzügyi képességeit, és ezért jobban bünteti őt, mint a hitelezőt, amely ennek következtében lehetséges, hogy nem lesz annak elkerülésére ösztönözve, hogy ilyen kikötéseket illesszen az általa kínált szerződésekbe(21).
[9] A fentiek visszaköszönnek a C-118/17. számú ítélet 54. pontjában is:
„54 Egyebekben pontosítani kell azt is, hogy noha a Bíróság a 2014. április 30‑i Kásler és Káslerné Rábai ítéletében (C‑26/13, EU:C:2014:282, 83. és 84. pont) elismerte, hogy a nemzeti bíróságnak annak érdekében, hogy a szerződést érvényben tartsa, lehetősége van a tisztességtelen szerződési feltételnek a nemzeti jog valamely diszpozitív rendelkezésével való helyettesítésére, a Bíróság ítélkezési gyakorlatából kitűnik, hogy e lehetőség azon esetekre korlátozódik, amelyekben a teljes szerződés megsemmisítése folytán a fogyasztót különösen káros következmények érhetnék, és ily módon az ez utóbbit büntetné (lásd ebben az értelemben: 2018. augusztus 7‑i Banco Santander és Escobedo Cortés ítélet, C‑96/16 és C‑94/17, EU:C:2018:643, 74. pont; 2018. szeptember 20‑i OTP Bank és OTP Faktoring ítélet, C‑51/17, EU:C:2018:750, 61. pont).”
Azzal, hogy ez ügyben a bíróság a formális vizsgálatot is végrehajtott, hiszen kijelenti, (és az az értelmezés innentől köti minden tagállami bíróságot) hogy:
„52 Márpedig a jelen ügyben – amint arra a jelen ítélet 48. pontja már rámutatott – az árfolyamkockázatra vonatkozó szerződési feltétel határozza meg a szerződés elsődleges tárgyát. Így egy ilyen esetben a szerződés érvényben tartása nem tűnik jogilag lehetségesnek, ezt azonban a kérdést előterjesztő bíróságnak kell mérlegelnie.”
Azt a vizsgálatot, hogy a szerződés érvényben tartása nem lehetséges a Kúria már elvégezte, a 2/2014 PJE határozatban is. [lásd. jelen beadvány 6. pont]
[10]A mérlegelés a bíróság számára kizárólag a diszpozitív behelyettesítés kapcsán jöhet szóba.
Azonban mivel a DH1 tv. 3.§(2) bekezdése alapján meg sem állapíthatja a szerződés semmisségét, ezért a jogkövetkezményeket sem tudja levonni. Ez alapján pedig a fogyasztó nem tud abba a helyzetbe kerülni (lásd. C-260/18. ügy fogyasztója), hogy nyilatkozni tudjon arról, hogy igényt tart-e a különleges és kivételes védelemre, amelyet a C-26/13. számú ügyben elfogadhatónak tartott az EUB.
„55 Márpedig a kérdést előterjesztő bíróság által tett megállapításokból kitűnik, hogy a szerződés érvényben tartása az alapügyben ellentétes Dunai Zs. érdekeivel. A jelen ítélet előző pontja szerinti helyettesítésnek ez esetben, úgy tűnik, nincs helye.”
Ennek pedig az az oka, hogy mint azt már a 6. pontban említettük az árfolyamrés érvénytelensége okán az indexálási mechanizmus „kiesik”, és teljes érvénytelenség miatt forint összegű elszámolás – kockázat nélküli – lehetséges csakis a felek között.
[11] Mindezek okán: az érvényben tartás tulajdonképpen „bebetonozza” a fogyasztó korlátlan árfolyamkockázatát, azaz sokkal nagyobb tőketartozása keletkezik, mintha a szerződés teljesen érvénytelen maradna. Ez pedig nem a fogyasztó érdeke, még akkor sem, ha adott esetben a jelentősen kisebb tőketartozást rövidebb idő alatt, vagy akár egyösszegben kell visszafizetnie. E helyütt meg kell jegyezni, hogy erre az egyösszegű visszafizetésre a bíróság akár jelentős haladékot, vagy részletfizetést is engedélyezhet a perben.
Az „egyösszegű visszafizetéssel kapcsolatosan” még meg kell jegyezni, hogy bár a már felmondott szerződéseknél az érvénytelen szerződést a bank hiába mondta fel, hiszen érvénytelen szerződést érvényesen felmondani fogalmilag kizárt, ugyanakkor amennyiben a szerződést érvényben tartjuk, úgy amennyiben van felmondás az akkor már érvényes lesz, és az ilyen esetekben a szerződés akár érvénytelen, akár érvényes az fogyasztónak minden esetben egyösszegű visszafizetési kötelezettsége lesz.
Ami viszont különbség az az, hogy a teljes érvénytelenség esetén az árfolyamkockázatból eredő terheket a fogyasztó nem viseli, így a teljes érvénytelenség előnyösebb a fogyasztó számára, és magasabb szintű védelmet biztosít!
[12]A fő problémát azonban jelen esetben az jelenti, hogy a fogyasztó a DH1 tv. 3.§(2) bekezdése és a perben tulajdonképpen a Kúria 2/2014 PJE számú határozata miatt a magyar jogban el van zárva attól, hogy egyátalán hivatkozni akar-e, a már sokat említett („Kásler ügyben szereplő”) kivételes védelemre, hiszen a teljes érvénytelenség megállapítsa a fogyasztót nem bünteti, így a szerződés főszabály szerint nem „orvosolható”. Sőt a magyar jog szerint ennek bírósági vizsgálata is ki lenne zárva a közösségi jog helyes értelmezése nélkül.
[13] Mindettől függetlenül az EUB a nemzetállam jogalkotójára/jogalkalmazójára bízza azt, hogy a 93/13/EGK irányelvben foglaltak maradéktalan teljesülése mellett, hogyan kívánja az tisztességtelen kikötés jogkövetkezményét rendezni:
„40 Ebből következik, hogy a 93/13 irányelv 6. cikke (1) bekezdésének második tagmondata nem határozza meg a szerződés tisztességtelen feltételek nélküli fennmaradásának lehetőségét szabályozó kritériumokat, hanem a nemzeti jogrendre bízza, hogy azokat az uniós jog tiszteletben tartása mellett állapítsák meg,” [C-260/18. 40. pont]
Ennek mikéntjében tehát tulajdonképpen nincs beleszólása a fogyasztónak, az Irányelvben meghatározottak érvényre juttatása nem a fogyasztó feladata. Az értékelést hivatalból a bíróságnak kell elvégeznie, az EUB által megadott sorrendben.
[14] Amennyiben pedig a jogalkotó vagy a bíróság úgy ítéli meg, hogy a szerződést valamilyen formában mégis érvényben tartja úgy ez csak úgy lehetséges, ha:
„Mindazonáltal a Bíróság megállapította, hogy az említett 6. cikk (1) bekezdésével nem áll ellentétben az, ha a nemzeti bíróság a tisztességtelen feltételt a belső jog valamely diszpozitív rendelkezésével vagy azt a szóban forgó szerződés feleinek egyetértése esetén alkalmazandó rendelkezésével helyettesítheti, e lehetőség azonban azokra az esetekre korlátozódik, amelyekben e tisztességtelen feltétel elhagyása arra kötelezné a bíróságot, hogy a szerződés teljes érvénytelenségét megállapítsa, és ezáltal a fogyasztót különösen káros következmények érhetnék, ily módon pedig ez utóbbit büntetné (lásd ebben az értelemben: 2014. április 30‑i Kásler és Káslerné Rábai ítélet, C‑26/13, EU:C:2014:282, 80–84. pont; 2019. március 26‑i Abanca Corporación Bancaria és Bankia ítélet, C‑70/17 és C‑179/17, EU:C:2019:250, 64. pont).”
Azaz: csak a nemzeti jog diszpozitív rendelkezésével és csak olyan módon, hogy az a fogyasztót még fokozottabban védje („Kásler” ügyben szereplő védelem)
Egyébként az ilyen „helyettesítésnek” nincs helye főszabály szerint, mint azt már említettük.
[15] Az Irányelvben foglaltak maradéktalan teljesülése tehát csak akkor valósul meg, ha:
1. A tisztességtelen kikötés nem fejt ki joghatást.
2: A visszatartó erő érvényesül.
3.: Azon ténybeli és jogi állapot helyreáll, mintha a kikötés nem is létezett volna.
4: S végezetül, de nem utolsó sorban: ha a fogyasztó kivételes védelme indokolt, akkor esetlegesen a szerződés diszpozitív (és nem kógens) tartalommal való életben tartása, KIZÁRÓLAG A FOGYASZTÓ AZON VÉDELMÉBEN , HOGY RÁ A TELJES ÉRVÉNYTELENSÉG NE LEGYEN HÁTRÁNYOS, ŐT NE BÜNTESSE!
[16] Ezt teljes mértékben alátámasztja a C-932/19. számú ítélet rendelkezése is indokolása is, hiszen:
A rendelkezés szerint:
„A fogyasztókkal kötött szerződések tisztességtelen feltételeiről szóló, 1993. április 5‑i 93/13/EGK tanácsi irányelv 6. cikkének (1) bekezdését úgy kell értelmezni, hogy azzal nem ellentétes az olyan nemzeti szabályozás, amely a fogyasztóval kötött kölcsönszerződéseket illetően semmisnek nyilvánítja az árfolyamrésre vonatkozó, tisztességtelennek tekintett kikötést, és arra kötelezi a hatáskörrel rendelkező nemzeti bíróságot, hogy e kikötést a nemzeti jog olyan rendelkezésével váltsa fel, amely hivatalos árfolyam alkalmazását írja elő, anélkül hogy ennek a bíróságnak lehetősége lenne helyt adni az érintett fogyasztó azon kérelmének, amely a kölcsönszerződés teljes érvénytelenségének megállapítására irányul, még akkor is, ha az említett bíróság úgy ítéli meg, hogy a szerződés fenntartása ellentétes lenne a fogyasztó érdekeivel, különös tekintettel az árfolyamkockázatra, amely a fogyasztót az említett szerződés egy másik kikötése értelmében továbbra is terheli, feltéve, hogy ugyanez a bíróság az önálló mérlegelési jogkörének gyakorlása keretében és anélkül hogy az e fogyasztó által kifejezett szándék elsőbbséget élvezhetne e mérlegelési jogkörhöz képest, meg tudja állapítani, hogy az e nemzeti jogszabályban így előírt intézkedések megtétele valóban lehetővé teszi azon jogi és ténybeli állapot helyreállítását, amelyben az említett fogyasztó e tisztességtelen kikötés hiányában lett volna.
Mint már az a fentiekből jól láthatóan következik az ítélet egyértelműen rögzíti, hogy a jogalkotónak igenis joga van „megoldani” a fogyasztó fokozott jogvédelmét, ebben a körben a fogyasztónak nincs rendelkezési joga, azonban csak és kizárólag az Irányelvben foglaltak maradéktalan teljesülése mellett. Erre utal az ítélet utolsó fordulata.
A kötelező behelyettesítés tehát ellentétes az Irányelvvel. Itt utalunk a 6. pontban lévő előadásunkra:
(„Itt már előrebocsátjuk, hogy ez a mondatrész – „a tisztességtelen feltételt a nemzeti jog diszpozitív rendelkezése helyettesíti „ – csak is a fogyasztó érdekében történhet, tehát itt a Kúria egy különös kivételből csinál főszabályt, amely tilos, és amelyre még alábbi kitérünk. „)
A „helyettesíti” szó tehát, konkrétan főszabályt csinál a Kásler ügyben felhozott abszolút kivételből!
A fogyasztó pedig akkor tudja kinyilatkoztatni azon szándékát, hogy kíván e a behelyettesítéssel élni, ha az érvénytelenség jogkövetkezményeiről a nemzeti bíróság őt teljes körben tájékoztatta.
[17] A DH1 tv. 3.§(2) bekezdése azonban a fentiek alapján ellentétes álláspontunk szerint az Irányelvvel mivel:
1. Kógens jogszabályról van szó, amely konkrétan egy adott árfolyamon történő teljesítést ír elő a felek számára.
(E körben újfent előadjuk: Anélkül írja elő, hogy a szerződés kiegészítése (érvényben tartása) előtt vizsgálná/vizsgálhatná, hogy valóban “karos következménytől” óvja-e meg a helyettesítés a fogyasztót. Ha ugyanis a helyettesítés után is egyösszegben esedékese válik vagy marad a fogyasztó tartozása vagy még növekszik is a kiegészítés után, akkor éppen a nemzeti jogszabály alkalmazása az ami bünteti a fogyasztót és nem a szerződés semmissé nyilvánítása)
2. Nem áll helyre azon ténybeli és jogi állapot, mintha a tisztességtelen kikötés nem létezne.
3. Ellentétes a Dunai ítélet rendelkező részével (megjegyzés: ettől azonban még nem lesz ellentétes a C-932/19. számú döntés rendelkezésével, mert más kérdésre ad választ a két ügyben az EUB), mely szerint:
– azzal ellentétes az a nemzeti szabályozás, amely olyan körülmények között, mint amilyenek az alapügyben szerepelnek, az eljáró bíróság számára nem teszi lehetővé, hogy helyt adjon a kölcsönszerződés valamely, árfolyamkockázattal kapcsolatos rendelkezésének tisztességtelen jellege miatti megsemmisítésére irányuló kérelemnek, ha az eljáró bíróság megállapítja, hogy e szerződési feltétel tisztességtelen, és hogy a szerződés az említett szerződési feltétel hiányában nem teljesíthető.
4. A nemzeti bíróság számára az köztudomású tény, hogy az árrés tisztességtelen. Azonban a DH törvény 3.§(2) bekezdése, és a 2/2014 PJE határozat 3. pontja miatt nem tudja érvényteleníteni a szerződést.
[18] Ezen a ponton a teljes érvénytelenségen túl meg kell jegyeznünk azt is, hogy amennyiben az árfolyamrésre csupán mint „költségre” tekintünk, úgy ez szintén megállapítható, hiszen:
A szolgáltató (bank) a teljes árfolyamrés összegéhez tisztességtelenül jutott, de a kógens szabállyal való pótlás ennek csak egy részét nyilvánítja tisztességtelenné (jelen esetben, nem a vételi és eladási árfolyam közötti teljes összeget, hanem csupán az MNB árfolyam és az eladási árfolyam közötti összeget ) és teszi ezáltal visszakövetelhetővé.
A fogyasztó a “diszpozitív szabállyal” való kiegészítés esetén magasabb árfolyamon való törlesztésre kötelezhető, mint a tisztességtelen feltétel elhagyásával és a teljes árfolyamrés összegének a törlesztési árfolyamból való levonásával.
Tehát a Kúria által „megtalált” “diszpozitív szabály” [Ptk. 231.§(2) bekezdése], és az azzal való pótlás, amelyet a DH. törvény kógensen előír, nem felel meg az EUB minden ítéletében és a C-932/19 rendelkező részében is megjelenő alkalmazhatósági korlátnak. Ezért, ha a többi egyéb alkalmazhatósági feltételt figyelmen kívül hagyjuk is, akkor sem lenne alkalmazható az MNB árfolyammal való kiegészítés.
3. Csökkenti a fogyasztónak azt az abszolút védelmét, amelyet adott esetben számára a szerződés teljes érvénytelensége jelentene, a részleges érvénytelenség ugyanis csak a védelem minimális szintje! (Ennek okát a 11. pontban már előadtuk.)
[19] A fenti 3. ponthoz kapcsolódóan térünk ki elvi éllel az ítélet 47-48. pontjaiban foglalt egyértelmű megállapításokra:
„47. E tekintetben a Bíróság ítélkezési gyakorlatából kitűnik, hogy a fogyasztó hatékony védelemhez való joga magában foglalja azt a jogosultságát is, hogy lemondjon azon jogok érvényesítéséről, amelyek a 93/13 irányelv által – a tisztességtelen kikötések eladók vagy szolgáltatók általi használatával szemben – a fogyasztók javára bevezetett védelmi rendszerből erednek. Ily módon a nemzeti bíróság feladata tehát, hogy adott esetben figyelembe vegye a fogyasztó által kifejezett szándékot, amikor a tisztességtelen kikötés kötelező ereje hiányának tudatában ez utóbbi mégis kijelenti, hogy tiltakozik ennek mellőzése ellen, ezáltal szabad és tájékozott hozzájárulását adja a kérdéses kikötéshez (lásd ebben az értelemben: 2019. október 3‑i Dziubak ítélet, C‑260/18, EU:C:2019:819, 53. és 54. pont; 2021. április 29‑i Bank BPH ítélet, C‑19/20, EU:C:2021:341, 46. és 47. pont; 2021. június 1‑jei Banco Santander végzés, C‑268/19, nem tették közzé, EU:C:2021:423, 30. és 31. pont).
48. Ezenkívül a Bíróság analóg módon úgy ítélte meg, hogy amennyiben a tisztességtelen kikötésekkel szembeni védelem említett rendszere nem alkalmazható olyan esetben, ha a fogyasztó tiltakozik ellene, a fogyasztónak ahhoz még inkább joga van, hogy tiltakozzon az ugyanezen rendszer alapján a szerződés egészének érvénytelenné nyilvánítása által okozott káros következményekkel szembeni védelem ellen, amennyiben e védelemre nem kíván hivatkozni a 2014. április 30‑i Kásler és Káslerné Rábai ítéletben (C‑26/13, EU:C:2014:282) említett körülmények között, mégpedig abban az esetben, ha a tisztességtelen kikötés elhagyása a bíróságot arra kötelezné, hogy e szerződést egészében érvénytelenítse, ezzel pedig a fogyasztót különösen hátrányos következményeknek tenné ki, és ily módon a fogyasztót büntetné (lásd ebben az értelemben: 2019. október 3‑i Dziubak ítélet, C‑260/18, EU:C:2019:819, 46–48., 55. és 56. pont).
Ez egyúttal azt is jelenti, hogy a fogyasztó nem csupán az Irányelv alkalmazásáról mondhat le adott esetben, hanem arról a különleges védelemről pedig kifejezetten lemondhat, hogy a bíróság kizárólag azon okból orvosolja (érvényben tartsa), mert úgy ítéli meg, hogy a teljes érvénytelenség káros a fogyasztóra nézve. [48. pont]
Ez az esetleges fogyasztói „károsodás” egyébként a perekben objektíven ki is mutatható.
[20] Mindezekből pedig az is következik, hogy bár a fentebb felsoroltak okán különböző okok miatt is, de azon okból mindenképpen köteles a nemzeti bíróság a DH1 tv. 3.§(2) bekezdését mellőzni az adott perben, ha a fogyasztó a törvény általi és ezáltal az Irányelvből következő „kifejezett, a Kásler ügyben szereplő védelemre” nem kíván hivatkozni, vagy az ellen tiltakozik. Ugyanis ilyen esetben mindenképpen ellentétes a törvény az Irányelvvel, hiszen ezt kizárja, az egyéb, már felsorolt okoktól függetlenül is.
A nemzeti jogszabály ugyanis nem zárhatja el a fogyasztót attól, hogy megválassza azt a „védelmi szintet”, amelyre hivatkozni kíván. Ez ugyanis önmagában az Irányelv által meghatározott a fogyasztóvédelem gyengülését jelenti.
[21] Újfent ismételjük a C-260/18. szám ügy indítványát:
„66. A bíróság kizárólag abban a kivételes helyzetben avatkozhat be, amelyben ha „nem volna megengedett a tisztességtelen feltétel valamely diszpozitív rendelkezéssel való helyettesítése, és a bíróságnak egészében meg kellene semmisítenie a szerződést, a fogyasztót különösen káros következmények érhetnék, és ily módon a szerződés megsemmisítéséből eredő visszatartó erő veszélybe kerülne”(34).
67. Észszerűen feltételezhető, hogy a Kásler ítéletben előírt feltételek közül a második feltétel nem teljesül, amennyiben a fogyasztó – akit a bíróság olyan helyzetbe hozott, hogy választania kell, hogy a tisztességtelen feltételek megszüntetésének következményeként a szerződés egésze megszűnjék vagy a szerződés fenntartása céljából a szerződés eltérő rendelkezéssel egészüljön ki – kinyilvánítja, hogy a szerződés egészének megszüntetését részesíti előnyben. A bíróság tehát nem tekintheti a fogyasztó számára különösen károsnak a szerződés egészének megszüntetését, amennyiben erre irányuló szándékát a fogyasztó tudatosan és ismételten kinyilvánította.
Az indítvány ugyanakkor kihangsúlyozza a Kásler ügyben szereplő védelem kivételes jellegét is ismételten:
„Másodszor, a fenti 31–37. pontban foglaltakat illetően úgy vélem, hogy kérdést előterjesztő bíróság által bemutatott helyzet nem tartozhat a Kásler ítéletben meghatározott esetkörbe, amely amiatt, hogy kivételes jellegű, kiterjesztően nem értelmezhető.
A fenti mondatot csupán a „kivételes jelleg” miatt idéztük, nem annak kontextusából kívántuk kiemelni, illetőleg amiatt, hogy a DH1 tv. 3.§(2) bekezdése éppen hogy kiterjesztően értelmezi a C-26/13. számú ügyet, ami tilos!
[22] Egy mondatban pedig még egyszer kitérünk a diszpozitív helyettesítésre:
„76. A bíróság beavatkozását kizárólag a diszpozitív jogszabályi rendelkezéseket megismétlő feltételekre korlátozó – a fenti 71. pontban említett – kivétel mögött meghúzódó elgondolás összhangban áll az irányelv 1. cikke (2) bekezdésével és tizenharmadik preambulumbekezdésével.
77. A Kásler ítéletben meghatározott kivétel a szerződés egészének megszüntetéséből eredő, a fogyasztóra nézve különösen káros joghatások elkerülése érdekében lehetővé teszi a bíróság számára, hogy a szerződés kiegészítése céljából beavatkozzon, e beavatkozásnak azonban a tisztességtelen feltételnek diszpozitív jogszabályi rendelkezést megismétlő feltétellel való helyettesítésére kell korlátozódnia, és a bíróságnak nincs lehetősége értelmezésre vagy „kreativitásra”.
A kérdéskört fentebb a 14. pontban már kifejtettük, csupán újfent utalunk rá.
[23]Összefoglaló jelleggel:
Álláspontunk szerint a C-932/19. számú ítélet csupán megerősíti azon a fogyasztóvédelmi alapelveket, amelyeket a 93/13/EGK irányelv, és az EUB ítélkezési gyakorlata rögzít, ebből kifolyólag pedig a nemzeti bíróság feladata a folyamatban lévő perbeli esetben a teljes vizsgálat lefolytatása e körben, és adott esetben – bár álláspontunk szerint több indok mentén is – a DH1 tv. 3.§(2) bekezdésének mellőzése a perben, a szerződés teljes érvénytelenségének megállapítása mellett, mégpedig annak okán, hogy a törvény nem biztosítja az irányelvben foglaltak maradéktalan teljesülését, emiatt azzal ellentétes.
Ellentét esetén pedig, mint azt az Alkotmánybíróság V-732/2019. számú döntése is rögzíti, a nemzeti szabályt a bíróság köteles úgy tekinteni, mintha az nem is létezne.
„A 2/2019. (III. 5.) AB határozatban az Alkotmánybíróság úgy foglalt állást, hogy „a jogszabályokat és az Alaptörvényt – amennyiben ez lehetséges – úgy kell értelmezni, hogy a normatartalom az Európai Unió jogával is összhangban álljon.” (Indokolás [37]). Abban az esetben pedig, ha a nemzeti jog valamely szabálya olyan ellentétben áll az uniós joggal, amely ellentét jogalkalmazói jogértelmezéssel nem oldható fel, „[a]z Európai Unió valamely jogi aktusának a vele kollízióban álló magyar jogszabállyal szembeni érvényesülése érdekében a bíróság az általa elbírálandó konkrét, Európai Uniós jogi relevanciával bíró ügyben és kizárólag az abban érintett felekre kiterjedő jogi hatállyal jogosult a magyar jogszabály alkalmazását félretéve az Európai Uniós jogi aktust alkalmazni, az Alaptörvény E) cikkének (1)–(3) bekezdései alapján.” {11/2020. (VI. 3.) AB határozat, Indokolás [58]} „
Dr. Szabó Marcel tanácsvezető alkotmánybíró párhuzamos indokolása szerint pedig:
„Az Európai Bíróság az elmúlt években számos elvi jelentőségű előzetes döntéshozatali eljárás keretében foglalkozott az ún. devizahitelekkel kapcsolatos jogi kérdésekkel, mely következtetések a devizahitelekkel kapcsolatos perekben nem hagyhatóak figyelmen kívül. Ezen, már befejeződött előzetes döntéshozatali eljárások eredményeként az egyedi peres ügyekben eljáró bíróságok előtt az alábbi lehetőségek állnak. „
„3. Amennyiben úgy ítélik meg, hogy az uniós jog értelme egyértelmű, azonban a magyar jog valamely szabálya kifejezetten ellentétes az uniós jog rendelkezéseivel, úgy magából az uniós jogból fakadóan kötelesek az uniós joggal ellentétes tagállami (magyar) jogszabályi rendelkezés automatikus félretételére. Ez esetben az ügyet oly módon kell eldönteniük, mintha a kérdéses magyar jogszabályi rendelkezés egyáltalán nem létezne. „
A C-932/19. számú ítélet tehát semmiképpen nem értékelhető kizárólag önmagában, csak a Kásler, Ilyés, Dunai, Dzuibak ügyekben bemutatott és a nemzeti bíróság számára kötelező értelmezést tartalmazó ítélkezési gyakorlat kellő mélységű ismeretében lehetséges, az mindenképpen elsődlegesen az Irányelv célkitűzésének (fogyasztó fokozott védelme) és az Unió Bíróságának kialakult joggyakorlatának tükrében értékelendő álláspontunk szerint az itt leírtak alapján. Ellenkező esetben a hatékony bírói jogvédelem sérül.
2021.09.16.
Bercsényi Mátyás (szerk.: Szepesházi Péter)
Ui.:
Külön köszönet Váradi Nórának, Bukovszky Lászlónak, a Hiteles Magyarok Fórumának (HMF), az Adóskamarának, az Egyéni Bírói Függetlenség és Felelősség Fórumnak (EBFF)
Tudott-e erről Handó Tünde minden munkacsoport főnöke ? Miért nem adta ki Szepesházi kérelmére ?
MINDENKI BÍRÓSÁGA REFORMPROGRAM 2018 (VITAIRAT) AZ EBFF FÓRUM ÉS AZ EBFF MOZGALOM, A TISZTESSÉGES BÍRÓI MAGATARTÁSÉRT MOZGALOM TÁMOGATÁSÁVAL Egy lehetséges új bírósági szervezeti rendszer 2020. január 1-jétől az egyéni bírói függetlenség és felelősség jegyében Mottó: Tisztelet Ilonczai Zsoltnak !
Egyéni Bírói Függetlenség és Felelősség Fórum 